
- Idén nyáron meg fog dőlni a magasan képzettek körében mért munkanélküliség rekordja. Ebben teljesen biztosak vagyunk - nyilatkozta Heikki Taulu, az AKAVA egyik vezetője.
Teljesen más a munkanélküliség mintázata Finnországban most, mint az 1990-es válság idején volt. Taulu hangsúlyozta, hogy a felsőoktatásban végzettek körében most hétszer annyian keresnek hiába munkát, mint tizenkilenc éve. A doktori fokozattal rendelkezők és a tanárok között pedig kilenc-tízszer annyian vannak jelenleg a munkanélküliek.
A fő okot persze abban kell keresni, hogy ugrásszerűen megnőtt időközben a magasan képzettek aránya a finn társadalomban - ez az elmúlt tizenöt év „gazdasági aranykorának" egyik hozadéka. Azt is el kell ismerni a Helsinki Times cikke szerint, hogy körükben a munkanélküliség csak kis mértékben csökkent ezen idő alatt. Ráadásul, tavaly nyáron rekord számú hallgató sietett megszerezni Master fokozatát, mielőtt életbe léptek volna a képzési rendszer reformjai - ez most szintén hozzájárul a magas diplomás munkanélküliséghez.
A tavalyi év azonos időszakához képest az export-orientált ágazatoknál leginkább szembeötlő a változás. Az üzleti végzettséggel rendelkezők körében kétötöddel, a mérnökök között egyharmaddal emelkedett a munkanélküliség.
A helyzet javulására még sokat kell várniuk a finneknek, állítja Pekka Tiainen, a Foglalkoztatás-ügyi és Gazdasági Minisztérium tanácsosa. - Ha a gazdasági folyamatok javulni is kezdenek, a munkanélküliség biztosan nőni fog a tél kezdetéig. Azok vannak valamivel jobb helyzetben, akik most kezdik meg egyetemi tanulmányaikat. Ők már számíthatnak arra, hogy friss diplomásként egy ismét felívelő munkaerő-piacra léphetnek be - nyilatkozta a szakértő.
Forrás: Humán Rent Press
Job - Állás - Munkaerő - www.munkahely.biz
Szóljon hozzá fórumon!





